Choco & Tahini

2020.már.19.
Írta: choco.and.tahini komment

Tejszínes spenótos penne karanténos verzióban

cd1eca30-81e3-45ea-be8e-6d56da478061.jpeg

Rég nem jelentkeztem, mert kiköltöztünk a városból. Próbáltam berendezkedni az új életünkre, s elrendezni a dolgokat. Még most sincs minden készen, de legalább lakályos a lakás. Hiányzik ugyan ez meg az, de jelen helyzetben luxuscikknek számítanak.

Kávé. Ma is a kedvenc bögrémből. Otthonról. Kötelező távmunka. Pánik van? Talán pici. Elővigyázatosság van? Igen. Nem tudom olvassátok -e pl a WMNmagazin cikkeit a vírus témában, de sokkal emberibbnek tartom ezeket, mint a különböző platformokon terjengő rémhíreket. Hazudnék, ha azt mondanám nem aggódok. Aggódok. A családomért. A szüleimért, a nagymamámért, a húgomért és a szeretteimért. Teszem a jókívánságokat, mindenkiért, és buddhistaként meditálok, annak tudatában, hogy a karma, az ok-okozat mindenképpen működik, vagy így, vagy úgy, vírus ide-oda. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Tartsuk be a higiéniás előíràsokat, mossátok a már így is rinocéroszra száradt kezeket, és ne másszatok a másik szájába se a metrón, se a boltokban, se a "jaj csak egy percre álltunk meg beszélgetni" helyzetekben. Fertőtlenítsétek a lakást, a telefonokat, és igyekezzetek ne összetapicskolni mindent. Egyetek vitaminokat, és nyugtassatok meg màsokat is. A változás az élet egyetlen állandó körforgása.

9b215a1b-b15f-41d1-b8e1-172e6b86c959.jpeg

És igen, kétségtelenül a változás hatja át a napjainkat. Mindenki lehetőséget kap most, hogy mélyen önmagába nézzen. Családok lesznek, vagy már vannak összezárva, akarva akaratlan kénytelenek csak egymásra figyelni. Játszani a gyerekeikkel, meghallgatni őket, figyelni egymásra, aggódni, szeretni. Állások üresednek pillanatról pillanatra, gazdasági, anyagi szinten is megszorítàsok jönnek, a pazarló életmód valószínűleg egy hosszabb időre megszűnik létezni. Most derül ki igazán, ki kire számíthat, az emberek ebben a nehéz helyzetben vajon segítik-e egymást, és összetartanak, vagy még a bajban is kizsigerelik, és tapossák tovább a másikat. (Láttam példát már erre is, arra is. Utóbbi mérhetetlen szomorúsággal tölt el.) Lehetőséget kaptunk, még ha sokak most a pánik közepette ezt nem így élik meg. Lehetőséget, hogy felismerjük a valòdi értékeket. Most kiderül mi a Valóság és mi az Illúzió. Hogyan éltünk eddig, s mi az, amire valóban figyelnünk kellene. Ráébredünk, hogy nincs értelme az állandó rohanásnak, a javak felhalmozásának, a szüntelen költekezésnek, a semmi hajkurászásának. Nekem személy szerint nagy tanulság már most, pedig még csak az elején vagyunk.

A mostani időszak a konyhánkban sem az agyament fogyasztásról szól, így mi is abból gazdálkodunk, ami jelenleg rendelkezésre áll. Picit speciálisabb a helyzet ugyan miattam, mert igyekszem tartani a diétát, de jelenleg nyilván feladtam az erre vonatkozó teljes kötelezettségemet. Tegnap ezt a gyors tésztát készítettem ebédre. Tudnám még flancolni, de nincs értelme. Az biztos, hogy a friss zöldség és gyümölcs fogyasztást amíg lehet szeretném tartani, így a spenót csak pár percet kapott a serpenyőben, hogy még ress maradjon.

a8660978-cf4f-4093-b949-d8b2c5244ef9.jpeg

Gluténmentes pennét főztem sós vízben. Közben egy nagy serpenyőben olajat hevítettem két közepes fej lila hagymát és egy fokhagymát üvegesre pároltam (vöröshagyma bolti készlet nuku). Egy tálban 200ml rizstejszínt kevés kókusztejjel, 1 tojással, sóval, borssal elkevertem. A kifőtt tésztát a hagymára borítottam, átforgattam a hagymás olajon, ráöntöttem a tejszínes keveréket, kevés reszelt parmezánt kevertem bele, majd két marék friss bébispenóttal gazdagítottam. Több tejszín kellett volna, s fogyasztáskor még tutira megfejeltem volna parmezánnal, de spórolunk az alapanyagokkal.

 

cd3f9809-9caf-45be-9138-67ce94f2c4ce.jpeg

 Az Instagramon és a Facebookon is igyekszem napi isnpirációt nyújtani, legyen szó egy tányér levesről, vagy a reggeli kásáról, így ha egyszerű és gyors receptekre vágytok, keressetek valamelyik felületen.

Mákos zabkása körtével és gránátalmamagokkal

8b5ccfca-1132-454e-8ce6-cef60d3d8094.jpeg

Leginkább azért esküszöm a zabkására reggelente, mert rostban, tápanyagban és vitaminban gazdag, segíti az emésztést, enyhíti a székrekedést, csökkenti a rossz koleszterin szintet, segít elkerülni a vércukorszint ingadozását, és nemcsak egészséges, hanem rendkívül sokoldalúan elkészíthető, akár sósan akár édesen. Én főként az édes változatot szeretem, de egy idő után muszáj néha újabb és újabb kombinációkkal kísérleteznem, hogy ne váljon unalmassá. Lassan két éve zabkását eszek szinte minden reggel, és még mindig imádom. Kamatoztatva a kreativitásunkat, elképesztő, már már desszert értékkel felérő finomságokkal indíthatjuk a napot. Ez egy mákos verzió, sok gyümölccsel, mandulával, és földimogyoró vajjal.48d0203f-cadd-419c-a477-750763440ecd.jpeg

Elkészítés:

  1. Egy bögre mandulatejet, két bögre vízzel keverve felforralunk. Hozzáadunk egy bögre nagyszemű zabpelyhet, két evőkanàl mákot, csipetnyi sót, és alacsony hőfokon 15 perc alatt krémesre főzzük.
  2. Belekeverünk 1/4 teáskanál fahéjat, szerecsent és /vagy kardamomot, és tűzről levéve állni hagyjuk két percet.
  3. Gránátalma magokkal, körte kockákkal, kókusszal és blansírozott mandulával szórtam. Öntöttem rá kevés juharszirupot, s pár szem Mikulástól kapott karamellizàlt mandulaszemet is csempésztem a tetejére, meg egy kanálnyi mogyoróvajat. Jó étvágyat!

Napi isnpiráció és további receptek:  Facebookon,  vagy Instagramon .

Karácsony megfontoltan

9f6cd1f9-1893-4662-9463-4aeca7a8fda8.jpeg

A környzettudatosabb élet felé vezető úton, a napi kihívásokon túl, az ünnepi időszakok túlterheltségében a legnehezebb megtartani a látásmódot. Amikor semmire sincs idő, amikor az év végi hajrában teljesen összemosódnak a magánéletre és munkaidőre szánt órák percei, és kapkodásba csapunk át, akkor a legnehezebb átgondolni milyen ajándékokkal is lepjük meg a szeretteinket, lehetőség szerint mindezt úgy, hogy ne egy századik felesleges kacattal gazdagítsuk őket, majd később a szeméthalmokat. Érdemes időt szánni rá és valóban átgondolni az általunk megálmodott x-edik csodára tényleg szükségük van -e, vagy csak már nem tudunk kínunkban mást kitalálni. Én azt mondom, az együtt töltött idő a legértékesebb. Na én sem láttam mindig így. Óriás ajándékozó vagyok, imádom az ünnepeket, de az utóbbi években egyre nagyobb fejtörést okoz a kinek mit is vegyek kérdésköre. Mert, hogy felesleges holmit már nem vagyok hajlandó vásárolni. Sokkal inkább gondolkodom közös családi utazásban, egy finom vacsora kuponban, melyet év közben tudunk felhasználni, egy jó kis kirándulásban, vagy ha már mindenáron tárgyi meglepetést szeretnék osztogatni, akkor hazai kiskereskedőkhöz, vagy kistermelőkhöz fordulok. Mutatok most Nektek pár tippet, és opciót, melyeket meleg szívvel ajánlok.

  1. Pauza -   https://pauza.hu/

     

    Zoli és Évi a PaUZa márka alapítói. A Pauza a lelassulásról, a jelenben pillanat, az élet egyszerű élvezetéről szól, mindarról mely napjainkból egyre inkább hiányzik. A shop olyan lakáskiegészítőket kínál, melyek összeválogatását ezek a bizonyos lelassult pillanatok inspiráltak, tudatosságot és több odafigyelést hirdetnek a vásárlási döntéseinkben és többnyire lassú folyamatokkal, kézzel készült, környezetbarát alapanyagokból készülnek. Mindegyikhez egyesével kapcsolódik egy kedves történet is, ami a tárgy és alkotója közti kapcsolatból születik és végül megkülönbözteti azoktól a daraboktól, amiket futószalagon gyártanak.

    "A PaUZa nem arról szól, hogyan és milyen design darabokkal tudod az otthonodat a legtökéletesebbre dekorálni. Épp ellenkezőleg. Olyan darabokat kínálunk, amik beszélnek hozzád, emlékeztetnek az életnek az egyszerű és szép pillanataira. Arra, hogy a mai felgyorsult és sokszor bizonytalan világban szánj időt a lelassulásra és tudatosan keresd, ismerd fel, és élvezd az élet apró örömeit! Legyen ez egy együttlétet nálad a barátaiddal, csendes elmélkedés magaddal a kedvenc foteledbe kuporodva, melletted egy égő gyertyával, míg kint tombolnak az elemek. A világot helyetted megállítani nem tudjuk, de hisszük, hogy a körülöttünk lévő tárgyak és így a nálunk kapható dolgok erősítik és inspirálják ezeknek a pillanatoknak az élvezetét, a pauzát."

    Bátran ajánlom, hogy nézzetek körül náluk a webshopon, vagy ha tehetitek inkább személyesen az üzletükben, biztos vagyok benne, hogy vissztérő vendégekké váltok, csak úgy, mint én.  Legutóbbi ottjártamkor az egész fizetésemet ott tudtam volna hagyni, pár dolgot mutatok nektek, azokból, amik a kosaramban landoltak.

    Elsőként ezt a sétálógyertyatartót. Na nem növeszt lábakat, és járkál fel alá a lakásban, de mi magunk könnyedén vihetjük ide-oda szobáról szobára. Tradicionális. Fehér, peremén kék csíkos nosztalgia gyertyatartó zománcozott fémből.  Egy német kisvállalkozástól szerzik be, akik 1980 óta foglalkoznak zománc tárgyak készítésével. Én magam részéről sokkal inkább szeretek egyedi, kézzel készült, minőségi holmikat vásárolni -még, ha ezáltal drágább is -, szemben az elkèpesztően pazarló fogyasztói társadalom által is generált, multik által nap, mint nap kihányt selejtekkel, és tömegcikkekkel.
    Ha ránézek egy -egy ilyen egyedi darabra a lakásban, örömmel tölt el a tudat, hogy ha csak kisrészt is, de támogathatom az olyan szakmák fennmaradását, melyek számomra valódi értéket képviselnek.

    https://pauza.hu/setalo-gyertyatarto

     671fa3b4-eb3c-4833-87fc-4e37d1000b66.jpeg

     

    696d6bb8-9b03-488d-a22a-eeba4c8e8f0b.jpegA másik az a kis sámli, amin a gyertyatartót fényképeztem. Nagyon megtetszett, mert a régmúlt békebeli idők varázsát hozza vissza nekem, imádom az ódon, kopott kinézetét, és azokat a szép emlékeket, melyeket felidéz. Rengeteg felhasználási lehetőséget rejt magában, nálam most épp "éjjeliszekrényként" funkcionál, de használhatjuk virágtartóként, tehetünk rá törölközőt a fürdőszobában, vagy épp tárolhatunk rajta könyveket a nappaliban.

     

    https://pauza.hu/nepi-fa-sam

        f05ca971-cc98-4c6c-8024-2bcf9d5eef34.jpeg

 

Ezekkel a kecses, vékony kis gyertyákkal pedig úgy gondolom csodásan feldobható az ünnepi asztal, vagy akár elhelyezhetünk egy-egy szálat a nappaliban is. Egy csomag 10 szál gyertyát tartalmaz, melyekhez várásolható egyedi kerámia gyertyatartó is. Ezek is a kedvenceim. Kontor Enikő kezemunkáját dícsérik.

 https://pauza.hu/keramia-gyertyatarto-virag-forma

https://pauza.hu/gyertya-az-alkalmakra-27cm

 baf9e599-487b-4839-999e-7570fb6802e8.jpeg

09dc029e-34e3-4dea-9d77-bae61538fe69.jpeg

2. Szakácskönyv

Hogy legyen valami ami az étkezéshez is kapcsolódik, ajánlom figyelmetekbe ezt a szuper alapművet a gluténmentes étkezők számára. Előjegyzéssel rendeltem nemrég Horváth Judit: Gluténmentes pékség című könyvét. Alig vártam, hogy megjelenjen, és nem csalódtam. Egy este alatt kiolvastam, egymás után falva a lapokat. A könyv csodás, alapos, részletgazdag, csomó gyakorlati tanáccsal. A hangulata szuper barátságos, a styling letisztultan hozza Filep Kata stílusát, a képeket pedig Fördős Petinek köszönhetjük. Semmi faxni, semmi felesleges mellébeszélés, semmi giccs. Nálam a kedvencek közé került.

 77069584-9f59-471a-ad8a-d66410db6247.jpeg

3.Szójagyertyák - https://andyourstories.com/

A téli hónapok alatt nálunk elengedhetetlen, hogy gyertyalángok pislákoló nyugalma lengje be a lakást. Hozzátartozik a kötelező "hygge" hangulathoz. Szerencsére A. is szereti ezeket. Pár hónapja bukkantam az "Andyourstories" szójagyertyák alkótóinak Instagram oldalára, s rögvest beléjük szerettem. Rendeljetek Tőlük Ti is egy csodás ajándék dobozt, mely illatos szójagyertyákkal van tele. A gyertyák a budapesti műhelyben kézzel készülnek, etikus körülmények között, vegán, környezetbarát alapanyagok felhasználásával. 100%-ban tiszta szójaviasszal, vegán és ftalát mentes illó- és illatolaj keverékével, tiszta égésükhöz pedig ólommentes öko pamutkanócot használnak, melyek alapozása is 100%-ban tiszta szójaviasszal történik. Hát nem fantasztikus? A csomagolásban semmiféle műanyag nem található, minden szójagyertya egyedi, kézzelöntve készül, az alapanyagok beszerzésénél pedig alap szempont, hogy minél kisebb utat járjanak be amíg ide érnek. A styling minimalista, letisztult és gyönyörű, a lakás éke lehet. 

b50ecac0-426b-47af-a98a-0bebab59d29f.jpeg

997b4f42-7246-451b-be17-c66a2557d34b.jpeg

4.Zhao Zhou tea - https://zhaozhoutea.com/hu/

A Zhao Zhou-ról már írtam Nektek korábban is, és most is csak szuperlatívuszokban tudok róluk nyilatkozni. Ha szeretnétek különleges, és meghitt pillanatokkal gazdagítani a szeretteitek életét, ajánlom, hogy lepjétek meg őket egy klassz teasuli kuponnal, vagy egy csomag exkluzív minőségű szálas teával. A boltban nem csak teákat, de az elkészítésükhöz kapcsolódó eszközöket, a fent jelzett weboldal Blog menüpontja alatt pedig rengeteg hasznos tanácsot is találtok. A lényeget nem maga a tea, mint alapanyag nyújtja (persze ez is lényeges), sokkal inkább a teázási kultúra megismerése, maga a "szertartás" az, ami jelentőségteljes. A teázás művészet, mely segít kiszakadni a mindennapok taposómalmából. Olyan pillanatokkal gazdagít, melyekkel a mostban időzünk, és tudatunknak pár perc nyugalmat adunk.

bf161313-64b0-42b0-9f29-69e785a3c3d9.jpeg

Ezek lennének az én karácsonyi inspirációim, kellemes ünnepeket, és boldog ráhangolódást kívánok.

Napi isnpiráció és további receptek:  Facebookon,  vagy Instagramon.

Nem szponzorált tartalom!

Extra krémes dupla forrócsoki

hot_choco1-4.JPG
Sok vegán desszert alapja a kesudió, helyettesíthető vele a legtöbb krémsajt alapú édesség, a vegán mousse-ok és pudingok is ebből az alapanyagból készülnek. Az olajos magvak köztudottan melegítő hatással bírnak, az Aryuveda és a tradicionális kínai gyógyítás szerint is, megfontoltan, kellő tudatossággal kiválóan kiegészíthető velük a táplálkozásunk a hűvösebb őszi, és hideg téli hónapokban. Érdemes módjával és körültekintéssel beiktatni a mindennapjainkba, de mint mással sem, ezekkel se essünk túlzásba. Ha reggelre például kesuból készítek kakaót, vagy "golden milk"-et magamnak, akkor a nap további folyamán már nem fogyasztok egyéb olajos magvakat. A kesu krémességének köszönhetően kiváló forró csokoládé alap, sőt a különböző latték is sokkal ízletesebbek, ha ebből készítjük, nem pedig csak a hagyományos értelemben vett bolti növényi tejekkel. Nem olcsó mulatság azonban, néha csak horror áron érhető el, éppen ezért ritkábban használom, hacsaknem valami igazán fincsi lélekmelengetőre van éppen szükségem.

e_n1-4.JPG

Hozzávalók (2 nagyobb vagy 4 kisebb bögrényi):

  • 1 bögre / 150 g kesu (2 órán át vízben áztatva, majd lecsepgtetve)
  • 3 csésze / 750 ml víz
  • 1 csipet só
  • 2-3 evőkanál holland kakaópor
  • 55 g magas kakótartalmú étcsokoládé
  • 1 evőkanál hántolt kendermag
  • 2 Medjool datolya (vagy 1 evőkanál juharszirup)

e_n1.JPG

Elkészítés:

  1. Áztassuk vízbe a kesudiót legalább két órára, hogy megpuhuljanak a szemek, majd öntsük le és szárítsuk fel a szemeket (egy konyharuha segítségével).
  2. Tegyük egy blenderbe, és mixeljük krémesre.
  3. Öntsük edénybe, adjuk hozzá a kakaóport és a csokoládét, melegítsük fel, és keverjük össze alaposan. Várjunk amíg a csoki elolvad, de ne forraljuk!
  4. A kakaós csokis italt öntsük vissza a blenderbe, mérjük hozzá a kendermagot, és dobjunk bele 1-2 datolyaszemet. Újabb alapos mixelés, és önthetjük is a kedvenc bögrénkbe.

Napi isnpiráció és további receptek:  Facebookon,  vagy Instagramon .

e_n1-5.JPG hot_choco1-2.JPG

Narancsos- gyömbéres matcha trüffel

afterlightimage_5.JPG

Ahogy ígértem szépen sorban hozom a gyors, és egyszerű karácsonyi recept ötleteket. Szeretek olyan édességeket készíteni karácsonykor, melyekből ha kicsit több készül, akár ajándék is lehet. Ez a trüffel éppen ilyen. Eszméletlenül krémes, csak úgy olvad az ember szájában, na meg a kezében, épp ezért fontos, hogy ha lehet mindaddig hűtőben dermedjen, míg az asztalra, vagy az ajándékozott kezébe nem kerül. A gombócok formázásakor sem árt a sietség, ne lacafacázzunk vele túl sokáig. A gömbölyded kis formákat jelen esetben matcha porba hempergettem, egyrészt mert kíváncsi voltam az összhatásra, másrészt, mert karácsonykor elképesztő jól mutatnak a zöld kis trüffelek az ajándékdobozban. Az ízek kontrasztosak. Elsőre a matcha hirtelen túl "nyers"-nek tűnhet, a könnyen olvadó trüffelhez képest, aztán ahogy vegyülnek az ízek, szépen letisztul és nagyon izgalmas balanszot alkot.
afterlightimage.JPG

Hozzávalók (10-12 golyóhoz):

  • 100 g jó minőségű tejcsoki
  • 100 g 70% kakaótartalmú étcsoki
  • 1/2 narancs reszelt héja
  • 1 narancs leve
  • 5 dkg gyömbér
  • 70 ml kókusztejszín (Cocomas)

forgatáshoz:

afterlightimage_2.JPG

Elkészítés:

  1. A narancslevet a gyömbérrel és a reszelt narancshéjjal összeforralom, és besűrítem. 
  2. A csokit vízgőz felett megolvasztom, majd hozzáöntöm a gyömbéres főzetet. 70 ml forró kókusztejszínt csurgatok hozzá, és az egészet összekeverem.
  3. Mélyhűtőbe rakom úgy 3-4 órára (vagy akár egy éjszakára), majd onnan kivéve gyors mozdulatokkal kis golyókat formázok.
  4. Matcha porba (vagy holland kakaóporba) hempergetem, és tálalásig hűtőbe teszem.

Napi isnpiráció és további receptek:  Facebookon,  vagy Instagramon.

afterlightimage_4.JPG

afterlightimage_3.JPG

Fűszeres, házi csokoládépuding kókusszal

choco_pudding1-5.JPG

Ki ne örülne egy kis házi csokoládépudingnak egy fárasztó munkanap levezetéseként? Vagy a vasárnapi családi ebéd zárásként? Esetleg a karácsonyi mesedélután közben kanalazva? Kicsik, nagyok nagy kedvence egyaránt. Én sokáig egyáltalán nem szerettem a csokoládés dolgokat, sem pudingban, sem fagylaltban nem igazán tudtam értékelni, egészen pár évvel ezelőttig. A bolti változatok meg sem közelítik a házilag készült krémes kis édességbombákat, s ha minőségi alapanyagokkal dolgozunk, akkor még a kalóriatartalma sem olyan aggasztó. Ez a recept egy  vegán, tejmentes változat, szerintem még a karácsonyi asztalon is jól mutat. 

Idén törekszem egyszerű, gyorsan elkészíthető receptekkel készülni a karácsonyra. Rettentően igénybevett ez az év, mentálisan és fizikálisan is, nagyon vágyom már a pihenésre. Éppen ezért, nem szeretném minden időmet a konyhában tölteni. Az, hogy valami gyorsan készül, egyszerű alapanyagokból egyáltalán nem jelenti, hogy nem lehet ízlésesen elkészíteni és tálalni. Csak pár receptet választottam, amiket megmutatok majd Nektek is. Lesz benne matcha teás forrócsoki, mandulalisztes karácsonyi keksz, és természetesen a mézeskalács sem maradhat ki. Készülök egy klassz kuglóffal, és még néhány aprósággal. Nézzetek vissza a blogra még párszor, hátha valami majd megtetszik.

choco_pudding1-13.JPG

Hozzávalók:

  • 200 ml kókusztej
  • 200 ml kókuszkrém
  • 1 db narancs héja
  • 1 rúd fahéj
  • 1 csipet szerecsen
  • 4 szelet gyömbér
  • 1 csipet só
  • 200 g 70% kakaótartalmú étcsokoládé (én a DM étcsokoládéját szeretem)

choco_pudding1-9.JPG

Elkészítés:

  1. Elkeverjük a kókusztejet a krémmel, és forráspontig melegítjük. Levesszük a tűről, belereszeljük a narancs héját, fahéjat, szerecsent, felkarikázott gyömbért, és 30 pecig állni hagyjuk, hogy a keveréket jól átjárják az ízek. Ezután átszűrjük.
  2. A csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és hozzákeverjük a fűszeres tejes-tejszínes keveréket. Alaposan elvegyítjük.
  3. Kisebb poharakba töltjük, majd hűtőbe téve, legalább 3-4 órát, de az sem baj, ha egész éjjel hűtjük.
  4. Tálaláskor egyszerűen pirított kókusz chipsszel szórjuk.

Napi isnpiráció és további receptek:  Facebookon,  vagy Instagramon.

choco_pudding1-12.JPG

choco_pudding1-8.JPG

Porrá őrölt zöld tealevelek, matcha készítés otthon

bb152f18-67f0-4e10-8c9d-14517a7b8219.jpeg

A matcha manapság egyre szélesebb körben terjed, ám szakszerű elkészítése kapcsán sokszor hiányos ismeretekkel rendelkezünk. Így voltam ezzel én is. Bár korábban fogyasztottam már matchát, latte formában, a habosításhoz a megfelelő eszközök híján egy Ikeás tejhabosítót használtam, arról pedig, hogy a matcha port célszerű elkészítéskor átszitálni, halvány fogalmam sem volt. A Zhao Zhou teaműhely oldalán olvastam először a kihagyhatatlannak tűnő, értékes lépésekről, melyek betartása során a matchából valóban a maximumot tudjuk kihozni, mind ízvilágban, mind állagát tekintve.

matcha1-6.JPG

A matchát célszerű hozzávetőlegesen 85 ℃ vízzel keverni, s ha nincs olyan forralótok, ami mutatja az aktuális hőfokot, ne aggódjatok, ha elolvassátok mit jelentenek a halszemek a vízforralóban, akkor lehet egy pillanatnyi megvilágosodás érzésetek. Évek óta filóztam vajon honnan is lehet megállapítani speciális eszközök híján a forrásban lévő vízhőfokot, s voilá, mindössze erre a cikkre volt szükségem. A matcha elkészítéséről  lépésről lépésre leírást is találtok az oldalon, így már tényleg játszi egyszerűséggel el tudjátok készíteni ezt a szuper egészséges vibrálóan zöld reggeli finomságot: https://zhaozhoutea.com/hu/a-matcha-elkeszitese/.

Tudtátok, hogy a matcha az egyetlen olyan tea, melynek fogyasztásakor a teljes levelet megisszuk? Ennek köszönhetően a szokásosnál is több zöldet viszünk be a szervezetünkbe.

Néhány érdekesség a matcháról:

  • 70-szer annyi antioxidáns van benne, mint a narancsban.
  • 9-szer több béta-karotin, mint a spenótban.
  • Megnöveli az energiaszintet.
  • Fokozza a mentális éberséget.
  • Növeli a nyugodtságot és csökkenti a stresszt.

 Mivel a matcha leveleit porítják, ahelyett, hogy vízben áztatnák, gyakran használják ételek összetevőiként is. A por így szinte bármiben felhasználható a süteményektől, a turmixokon át a levesekig. Hozok pár receptet is decemberben, én most többek között matchával készülő desszertekkel is készülök a karácsonyra.

matcha1-11.JPG

 matcha1-8.JPG

Méhviasz gyertya készítése házilag

74607732_3759316160761165_6863825937687904256_n.jpg

Szuper klassz környezettudatos méhviasz gyertyákat készítettem nemrég, és annyira élveztem, hogy gondoltam megér egy blogbejegyzést. A lapokat az Ökokuckóból rendeltem, ahogyan a kanócokat is. Innen veszem a szódabikarbónát és a citromsavat, meg a különféle használatra szánt üvegcséket, amiket a környzettudatosabb élet felé tett lépéseknek szentelek. Műanyag zacskók helyett újrahasználható zsákokat vettem, magam készítek tisztálkodó és tisztító szereket, szobai illatosítót, arcradírt és egyebeket, szorgalmazom  a kistermelőkkel való kapcsolattartást, a boltban vásárlás helyett, és le is lassítottam a napjaimat, amennyire csak tudtam. Szeretném az életünket egy minimalistább szemléletmódra is átállítani,  megvettem a sokunk által már olvasott Marie Kondo: Rend a lelke mindennek című könyvet, mely nagyon hasznosnak bizonyul az otthoni rendszerezésben. Csomó dolgot ki tudtunk már selejtezni, amire pedig már nincs szükségünk, de semmi baja, egyszerűen csak felteszem a Marketplace-re, és pillanatok alatt sikerül megválnunk tőle, más nagy örömére. Ezzel plusz bevételhez is jutunk, ahelyett, hogy halomban állnának a felesleges holmik otthon.  De vissza a gyertyákra. A lapokat egyszerűen a kezünk melege teszi formázhatóvá, eleinte óvatosabban, aztán bátrabban is elkezdhetjük feltekerni. Ebből a méretből én két lapot szoktam összetekercselni hosszában, mert az egy az nagyon vékonyka lesz, de gyertyatartó függő mibe kerül éppen, hagyhatjátok úgy is. Ha az egyik lappal megvagyunk, a másikat kicsit rànyomkodjuk és ugyanúgy járunk el a melegítést és feltekerést illetően. Isteni finom illat lengi be tőle a lakást, és gyerekekkel is jó móka a hűvös estéken a tekercselés, így klassz családi program is válhat belőle.

76710888_3759316030761178_7610212861989617664_n.jpg

76644694_3759316044094510_6190065437187768320_n.jpg

74495222_3759316150761166_2357991419789967360_n.jpg

 

74607732_3759316160761165_6863825937687904256_n.jpg

Csokoládés banánkenyér

banana_bread1-3.JPG

Ritkán ugyan, de néha megesik, hogy a zabkásából is elég lesz, ilyenkor húzom elő a tuti befutó, 5 perces, édes kenyér recepteket. Lehet az répás, cukkini vagy banán, a lényeg, hogy 5 perc alatt lehessen összedobni, aztán már csak a sütőre kell bízni a dolgát, s közben leülhetek akár mondjuk meditálni. Mikor elkészül, akkor viszont már készen állok a habzsolásra, isteni melegében egy pohár mandula-, vagy zabtejjel. Ez egy nagyon egyszerű recept, semmi előképzettséget, vagy konyhai virtuózitást nem igényel. A folyékony hozzávalókat a szárazhoz öntve, onnan a sütőformába, és mehet is a sütőbe.

Glutén-, tejmentes, vegán.

bana_nkenye_r_v11.JPG

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál őrölt lenmag plusz 6 evőkanál hideg víz, egy kis tálban elkeverve
  • 3 érett banán (aminek már fekete a héja)
  • 1/4 bögre extra szűz olívaolaj
  • 2 evőkanál kókuszvirág cukor (elhagyható)
  • 1/2 bögre zabtej
  • 2 bögre zabpehelyliszt
  • 1 1/2 teáskanál sütőpor
  • egy csipet só
  • 1 1/2 teáskanál fahéj
  • 1/2 bögre apírtott magas kakaótartalmú étcsokoládé, vagy csoki pasztilla

 banana_bread1.JPG

Elkészítés:

1. A sütőt  175°C fokra melegítjük elő. Egy kisebb tálkában elkeverjük az őrölt lenmagot a vízzel, és megvárjuk míg ragacsos massza lesz.

2. A banánt, lenmagtojást, olajat, cukrot, és zabtejet egy belnderbe mérjük, és alaposan elvegyítjük.

3. Veszünk egy nagyobb tálat, és elkeverjük benne a lisztet, sütőport, sót, fahéjat, majd beleforgatjuk a banános keveréket is. Hozzáadjuk a csokit, és ezzel is összeforgatjuk.

4. Kibélelünk egy kenyérsütő formát sütőpapírral, hogy ne ragadjon le, majd beleöntjük a tésztát. Tetejét szórhatjuk még csokival, és szeletelt, blansírozott mandulával.

5. Hozzávetőlegesen 45-50 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizve, hogy elkészült -e. 

6. Ha nem fogyna el mind - amit erősen kétlek - akkor fagyasztóba téve, szeletenként vágva tárolható, és a fogyasztás napján és kis utósütéssel olyan, mintha épp most készült volna.

Napi isnpiráció és további receptek:  Facebookon,  vagy Instagramon.

bana_nkenye_r1-2.JPG

banana_bread1-7.JPG

Ostoros rétes hagyományosan, a nagymamám receptje alapján

c086506c-f490-4c4a-84f8-9580b43152dd.jpeg

Rendhagyó bejegyzésként hoztam ezt a receptet, egyfelől önmagamnak is megörökítve azáltal, hogy leírom, másfelől Veletek is megosztva az egyik kedvenc desszertemet. Már csak azért is rendhagyó, mert egy égegyadta világon semmi sincs, ami miatt illeszkedne a diétámba, mégis ez az a falatnyi boldogság, amiért bármikor képes vagyok felrúgni a szabályokat. Nagymamám készíti ugyanis a világ legfinomabb ostoros rétesét, ezt az elképesztően ellenállhatatlan csokoládés vajas krémmel kent kelt tésztás csodát. A hétvégén, mikor a receptért folyamodtam, pontos útmutatásokkal látott el, részletesen elmagyarázva a hogyan és mikénteket, de nagyon sajnálom, hogy nem tudom a szavakon keresztül átadni azt csillogó szemű, ragyogó kedvességet, azt az édes, boldog mosolyt, amit mindeközben az arcán láttam. Engedjétek meg nekem ezt a szentimentalizmust, mert mostanában egészen másként látom őt, mint évekkel ezelőtt. Látom azt a nehézségek által meggyötört idősödő arcot, mely a mai napig végtelen kedvességgel, már már naivitással áll ehhez a világhoz. Sosem éreztem őt a szívemhez ily közel, mint az elmúlt hónapokban, s ha lehetne reggelről estig hallgatnám a történeteit, csak, hogy a mindennapjait feldobjam. Mert, hogy a rétesnek is története van, nem is egy, de számtalan. Remélem sűrűn készítitek majd, mami szerint a legjobb része a ropogósra sült kalácstalp, és a diószemek a tetején.

3462fd84-99f8-4873-b6cc-35dd993107fd.jpeg

Hozzávalók:

a tésztához:

  • 3 tojássárgája
  • 4 dl tej
  • csipetnyi só
  • 6 dkg cukor
  • 2 evőkanál étolaj
  • 5 dkg élesztő
  • 60 dkg liszt

a krémhez:

  • 25 dkg margarin / vaj
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 20 dkg porcukor
  • 3 evőkanál kakaó

 

e1f7a68f-1343-45eb-a811-31f30f4500b2.jpeg

Elkészítés:

  1. A lisztet a tejben megfuttatott élesztővel és a többi alapanyaggal könnyen nyújtható tésztává összedolgozzuk, ha túl lágy lenne, még adunk hozzá lisztet. 
  2. A tésztát hat kis cipóra osztjuk, és legalább fél óráig kelesztjük. 
  3. Közben a margarint kikeverjük porcukorral és az ízesítőanyagokkal.
  4. A cipókat egyenként kinyújtjuk, vékonyan megkenjük krémmel, és feltekerjük. 
  5. Hármat-hármat összefonunk, és tepsiben pihentetjük fél órát.
  6. Sütés előtt tojássárgájával megkenjük, és vágott dióval megszórjuk.
  7. Közepes hőmérsékletű sütőben kisütjük. Tálaláskor porcukorral hintjük meg.

Egy bögre forró csokival a legfinomabb, amihez nemsokára hozok egy receptet.

Napi isnpiráció és további receptek:  Facebookon,  vagy Instagramon .

6a9c3ca8-2d47-458c-adee-5aa3593bbff6.jpeg

1c67405e-4254-4f7c-9e9d-194cbcbacd70.jpeg

süti beállítások módosítása