Choco & Tahini

2019.nov.14.
Írta: choco.and.tahini komment

Golden milk, avagy hogy készítsünk melengető kurkumás lattét reggelire

bc0a8f8b-947f-47c2-80b0-cf1eed213181.jpeg

Amerikából indult hódító útjára, s valahogy 2016 tájékán érkezett meg hozzánk, mindjárt a kávézók itallapjaira is felkerülvén a téli hónapokban. Melengető hatását nem csak a forró növényi tej alap adja, de a felhasznált fűszerek is mind ezt a célt szolgálják, mindamellett, hogy ha sikerül friss kurkumát és gyömbért beszerezni hozzá, akkor kiváló immunerősítő hatásra is szert teszünk. Akkor sem kell aggódni, ha csak őrölt fűszer hozzáadásával keltjük életre, egy csipetnyi fekete borssal, és lehelletnyi fahéjjal bolondítva az ízeket. Évek óta Minimalist Baker receptje alapján készítem, ámbár a fűszerezés tekintetében néha-néha eltérek az arányoktól, van hogy ezt meg azt elveszek, mást meg hozzáteszek, attól függően éppen mi van itthon. Ha nem vagytok jártasak az elkészítésében, vagy csak nincs kedvetek sokat variálni, akkor mindenképp az alapreceptet ajánlom, mert azzal biztosan harmonikusak maradnak az ízek.

520b4d63-67a4-4203-9353-f622878cddd9.jpeg 

Hozzávalók:

  • ½ bögre konzerv kókusztej
  • ½ mandulatej
  • ½  teáskanál őrölt kurkuma
  • 1/4  teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 fahéjrúd
  • 1 evőkanál kókuszolaj
  • csipetnyi őrölt fekete bors (frissen őrölve)
  • 1 evőkanál juharszirup vagy méz, elhagyható

01d4cbe3-7be2-491f-80ee-6ac7174db130.jpeg

Elkészítés:

  1. Az összes hozzávalót egy kisebb nyeles edénybe mérjük, és folyamatosan kevergetve, közepes lángon melegítjük (de nem forraljuk), körülbelül 4 percig. 
  2. A kókuszolaj miatt fontos a folyamatos kevergetés, különben kicsapódik.
  3. Ha elkészült én szeretem felhabosítani, és úgy a bögrékbe töltve azonnal elfogyasztani.

Napi isnpiráció és további receptek:  Facebookon,  vagy Instagramon .

ec8b7df6-8fce-4e52-a746-17d1169700f7.jpeg

8b175586-7d08-4511-bb64-c0a78443c0fb.jpeg

520b4d63-67a4-4203-9353-f622878cddd9.jpeg

Tahini reishi latte

0b964783-6ce2-497f-aa14-5e9e1cc558fa.jpeg

Az utóbbi időben elkezdtem picit feltunningolni a szervezetem, nem csak a hideg hónapokra készülvén, hanem, mert látszólagosan is le vagyok picit robbanva. Érzem a bőrömön, és a hajam állapotán, na meg a vitalitásomon. Sok esetben elegendő, ha csak a vitamin raktárakat töltjük újra, de van, amikor egyéb kiegészítő módszerekkel is támogatható a folyamat.

Rengeteg fórumon olvastam már korábban a reishi és ashwagandha pozitív élettani hatásairól, de kipróbálni, csak pár hete kezdtem ezeket. Az ashwagandhát kapszula formában szedem - mert Gabi barátnőm figyelmeztetett, hogy szerinte borzalmas íze van -, a reishit pedig por formában. Az ashwagandhából eleddig reggelente és este vettem be egyet-egyet, de napközben olyan szinten leszedál, hogy sokszor már délután egy óra tájt alig bírom nyitvatartani a szemem, úgyhogy csökkentettem az adagot, és csak lefekvés előtt pár órával veszek be egy kapszulát. Nem vagyok jó alvó, nagyon hamar felébredek a legkisebb oda nem illő neszre is, rengeteget álmodok, legtöbbször hülyeségeket, de amióta ezzel az adaptogén gyógynövénnyel kísérletezem, úgy alszom, mint a bunda. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, és pihentebbnek, egyszóval - bár féltem tőle - nálam tényleg bevált. Sokunkban, akik korábban még nem találkoztak a fogalommal felmerülhet, mit jelent, hogy adaptogén. Az adaptogén hatás lényege a pszichés vagy fizikai stresszel szembeni ellenállóképesség nem-specifikus fokozása. Az adaptogének különféle természetes anyagok, amelyek részben a mellékvesére gyakorolt hatásuk révén, módosítják a test reakcióit a különféle stresszhatásokkal szemben, növelik a stresszel szembeni ellenállást. Az adaptogén növényeknek kiegyensúlyozó hatása van a szervezet életfunkcióira, hatnak egyes belső elválasztású mirigyek, valamint az immunrendszer működésére. Stimuláló és egyes szervek működését mérséklő hatással egyaránt rendelkezhetnek. Az adaptogén növények akkor és úgy hatnak, ahogyan az adott pillanatban szükségünk van rájuk. A kulcsszó az adaptáció, azaz a tökéletes alkalmazkodás. Bár alapvetően biztonságosan alkalmazhatóak, több fórumon olvasható, hogy a hormonrendszeri hatások miatt érdemes lehet kezelőorvossal is egyeztetni szedésüket, alkalmazás előtt, ha valakinek specifikus problémája van.

A reishi ízéért sem ugrálok különösebbképpen, kicsit fás, földes ízvilágot képvisel, de kásába keverve, vagy egy melengető lattéba csempészve szinte észre sem vehető. Az ősi kínai medicina szerint a reishi (pecsétviaszgomba, ganoderma lucidum) is egy ilyen adaptogén gyógynövény, mely képes egyszerre támogatni a szervezet védekezőképességét és idegrendszerét.

Ebben a receptben egy teáskanálnyi reishi port használtam, és lattéba kevertem egy reggel. Ha nem isztok kávét, aminek a fogyasztásáról én még csak leszokni próbálok, akkor nyugodtan használhattok bármilyen kávéhelyettesítőt, cikóriát, vagy simán csak kakaót. Megnyugtató melegség a hideg hónapokra. Mindössze 7 hozzávaló, kb 5 perc és egy blender kell hozzá.

 

Hozzávalók:

  • 2 bögre hot brewed kávé (melegen készített filter kávé)
  • 1/4 bögre forró kesutej
  • 1-2 evőkanàl kesuvaj
  • 1 evőkanàl tahini
  • 1/4 teáskanál őrölt cardamom
  • csipetnyi fahéj, ízlés szerint
  • 1-2 teáskanál juharszirup, ízlés szerint
  • 1 teáskanál reishi por

 

Elkészítés:

Mérjük a hozzávalókat egy mixerbe, és alaposan vegyítsük el. Öntsük egy bögrébe, és szépen komótosan kortyoljuk el még melegen.

Napi isnpiráció és további receptek:  Facebookon,  vagy Instagramon .

2ea53587-d0ee-4200-94df-e07dad9acb78.jpeg

Fűszeres körtés almaleves karamellizált almakockákkal

ko_rte_s-alma_s_leves1-3.JPG

Volt egy pár "muszáj most már felhasználni" körte a hűtőben, és A. imádja a gyümölcslevest, így kézenfekvő megoldás volt, hogy ne egy süteményben, hanem a forró lében végezzék be. Textúrát tekintve a sütihez már egyébként is túl plöttyedtek voltak szegények. Ha hazalátogatunk mostanában mindig kapunk almát is, vagy az én szüleimtől, vagy A. anyukájától, vidékről, szóval nincs hiány. Ezekért az "adományokért" mindig nagyon hálás vagyok, mert sokkal finomabbak a bolti kivitelnél, piacra járni mostanában pedig szinte semmi időm. Tojást, mézet,  zöldségeket, burgonyát, hagymát és egyéb nyalánkságokat is rejteget álatlában a "hazajárós" szatyor. Végtelen boldogsággal tölt mindig el. Visszatérve, a leves nagyon egyszerű, és kb. 20 perc alatt elkészül, részemről azon nyomban, melegen szeretem a legjobban. Úgy is klassz, ha a levest hagyjuk ugyan kihűlni, de a krémes, karamelles almakockákat forrón szedjük rá. Legutóbb a munkahelyemen, az egészet úgy ahogy van hidegen lapátoltam be, mert nem volt időm a melegítgetéssel bajlódni, és az "ez így is nagyon finom" megállapítást tettem. Szinte lehetetlen mellényúlni, próbáljátok Ti is ki!

 ko_rte_s-alma_s_leves1-6.JPG

Hozzávalók:

  • 3 közepes körte
  • 4 közepes alma
  • 1 liter víz
  • 1 evőkanál fahéj
  • 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg
  • 1/2 teáskanál őrölt gyömbérpor
  • 1/2 kávéskanál őrölt szerecsen
  • 2 evőkanál juharszirup
  • 1 csomag mentes vaníliás pudingpor
  • 1 dl zabtejszín
  • 1-2 dl mandulatej

Karamellizált almához:

  • 4 evőkanál kókuszvirág cukor
  • 5-6 evőkanál zabtejszín
  • 2 közepes alma

Elkészítés:

  1. A körtéket és almákat alaposan megmossuk, majd meghámozzuk és kockákra vágjuk, eltávolítva a magházukat.
  2. Egy nagyobb lábasba tesszük, felöntjük 1 liter vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket.
  3. Körülbelül 15-20 percig főzzük, míg a gyümölcsök megpuhulnak.
  4. Ha puhára főttek, két evőkanál juharsziruppal édesítjük, és hozzáadjuk a pudingport (amit a zacskó hátulján található előírásoknak megfelelően készítünk elő; jelen esetben én kevés hidegvízzel kevertem simára, és így adtam hozzá a meleg leveshez.)
  5. Nálam a víz majdnem fele elfőtt időközben, s a puding még inkább sűrített ugye rajta, ezért további 1 dl zabtejszín és 2 dl mandulatej hozzáadásával hígítottam.
  6. A karamellizált levesbetéthez kettő darab almát az 1. pontban leírtak szerint előkészítünk, annyi eltéréssel, hogy igyekszünk kissebb kockákat szelni belőlük. Egy serpenyőbe dobjuk, és 4 evőkanálnyi kókuszvirág cukorral és 5-6 evőkanálnyi zabtejszínnel 3-4 perc alatt alaposan összeforgatjuk. A tejszín és a cukor egy krémes karamell bevonatot képez majd a kockákon, és ezzel együtt édesíti majd meg a levesünket.

Napi isnpiráció és további receptek:  Facebookon,  vagy Instagramon .

almaleves_1-2-v2.jpg

Gluténmentes csalán palacsinta

csala_nos_palacsinta_szerk11.jpg

Mostanában egyre inkább érdeklődöm a régi hagyományokon alapuló, természetes alapanyagokat felhasználó receptek iránt. Egyrészt, mert szervezetileg nem vagyok a toppon, másrészt mert igazságtalanul elhanyagoltnak érzem a gasztronómia ezen oldalát. Nagy szerepet játszik ebben, hogy a nyüzsgő város állandó vibrációját magam mögött hagyva inkább a lassítás hatja át a mindennapjaim. Elengedtem a görcsös akarást, visszamondtam a munka melletti egyéb bloggal és főzéssel kapcsolatos felkéréseket, és picit elkezdtem újra csak azt csinálni, amihez éppen kedvem van. Elfelejtettem hogyan is kell. Újra meg kell tanulnom. "Slow life", "slow living" gyakran elcsépeltnek tűnő szavak, semmi mást nem takarnak, mint azt az életformát, melyet korábban anyáink és nagyanyáink éltek. Nincs benne semmi különleges, semmi fancy, semmi felkapott. Ha megkérdem a nagymamámat hogy teltek a napjai, nem fogja azt mondani egész nap csak lábat lógatott, mégis volt ideje lekvárt főzni, kertet művelni, s eltenni télire a megtermett javakat. Volt ideje süteményekkel kísérlezetni, s eltanulni a praktikákat. Nem, nem volt egyszerű élete, korántsem erről van szó. Arról viszont igen, hogy egészséges egyensúlyban élt az őt körülvevő világgal. Én a magam életvitelét cseppet sem tartom egészégesnek. Állandóan túlhajszolt vagyok, és egyáltalán nem tudom már, hogyan kell a napokat nem a maximumig "járatni". Mindig tettre készen állok, és ezer dolgot szuszakolok abba a 24 órába, aztán persze sosem pihenem ki magam, aminek a vége mindenképpen kiégés közeli állapot. Elkerülhetetlen. Nem mondom, ismerek olyanokat, akiknek így a jó. Nem tudnak, nem is akarnak leállni, mert ettől érzik jól magukat. Én viszont az ellenpólus vagyok. Valami elképesztő erő hajtott belülről, s mindeközben láttam magamon, ahogy egyre jobban kifacsarodom, mígnem már csak a héj marad, ami kukába való. Időben kaptam el a dolgot, nem mondom, hogy nem lehetett volna előbb. Így most újratanulom mit jelent görcsmentesen "csak úgy" létezni, hogy a dolgokat nem kell mind egyszerre megoldani, hogy igenis van az az "ejjj, ráérünk erre még" helyzet, és sokkal több kihozható egy napból ha nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, és nem egy, a feje tetején pörgő búgócsiga. Szóval mostanában olvasok, sokat, újra. Mert imádom. Főként természetes alapanyagokról, régmúltba veszett konyhai praktikákról, nagymamáink receptjeiről. Így találtam ezt a palacsinta receptet is, amit aztán a saját étkezési szokásoknak megfelelően alakítottam glutén- és tejmentessé. A tészta lágy, majdhogynem krémes, a csalánt pedig éppen csak kiérezni. Szerintem fantasztikus, és A. is nagyon dícsérte, úgyhogy átment a többedszűrön. 

csala_nos_palacsinta_szerk2.jpg

Hozzávalók:

  • 2 háztáji tojás
  • 125 ml (1/2 bögre) gluténmentes zabliszt
  • 125 ml (1/2 bögre) hajdinaliszt
  • 1 teáskanál útifűmaghéj
  • 1/2 teáskanál só
  • 1 teáskanál foszfátmentes, gm sütőpor
  • 1-2 evőkanál szárított csalánlevél
  • 400 ml (1 2/3 bögre) zabtej
  • kókuszolaj a sütéshez

csala_nos_palacsinta1-5.JPG

Elkészítés:

  1. Az összes hozzávalót egy tálba mérjük, majd alaposan elvegyítjük. Használhatunk fakanalat, kézi habverőt, vagy akár egy blenderben is összekeverhetjük az alapanyagokat.
  2. Öt percre félretesszük, és hagyjuk, hogy összeálljon kicsit.
  3. Kevés kóksuzolajjal kenjük a serpenyőt, majd a hagyományos módon palacsintát sütünk (kb 15 cm-es palacsintákat sütöttem).
  4. Az alaptészta egyáltalán nem édes, így akár sós reggeli mellé is kiváló, friss zöldségekkel fogyasztva. Mi viszont nem bírtunk magunkkal, és szilvalekvárral, valamint tahini-citromlé- és méz keverékével töltöttük. A tahinis-citromos-mézes változatot csak én szeretem, A. inkább a hagyományos töltelékeket kedveli, bár abból is tud furfangosan egyben például kakós lekvárosat.  Szereti halmozni az ízeket.

Ha érdeklődsz a mentes étkezés iránt, és van kedved ötleteket megosztani másokkal és Velem, kövesd az oldalam a Facebookon,  vagy Instagramon Choco&Tahini oldalàn.

csala_nos_palacsinta_szerk3.jpg

Zabkásával töltött alma juharszirupos barnavajjal, pirított törökmogyoróval

3e9fb5b7-5cd3-4d8a-8ad5-5a0f9445afa5.jpeg

Desszertet reggelire? Miért ne?! Na ne a hagyományos értelemben vett süteményre gondoljatok, hanem valami annál is sokkal jobbra. Krémes zabkásával töltött kerek, ropogós almák, sok fahéjjal, juharszirupos barnavajjal, pirított törökmogyoróval. Nálam már vitathatatlanul ősz van a konyhában. A legtöbb blogger már nagyban a karácsonyra készül ilyenkor, de én mindig el vagyok maradva, vagy inkább úgy mondanám, nem igazán tartom az iramot. Szépen lassan, komótósan haladok az évszakokkal, s mindennek a maga idejében állok csak neki. Szóval most abszolúte ősz van. Tudjátok, a belassulós, este kakaózós, tökfaragós, "szellemidézős", gyertyagyújtogatós nyugis esték ideje. Na meg a hasonlóan ráérős hétvégi reggeleké, mert hát azért én sem őrültem meg teljesen, csak hétvégén állok neki töltött almát sütni reggelire, de akkor bizony simándi kivárom míg elkészül, mert nagyon megéri. Lemon barátunk mondta mikor együtt reggeliztünk, hogy "ő bizony nem szereti ezeket a plöttyesztett gyümölcsös dolgokat, de ez az alma ebben a formában nagyon finom". És hát én is ezt gondolom, bár hozzáteszem nincs bajom a posírozott gyümölcsös finomságokkal se. Szóval, ha már gyertya, akkor ajánlanék Nektek, ha szeretitek a szójagyertyákat, akkor például az https://andyourstories.com/ oldalról rendeljetek. És elbüszkélkedem, én ezt a szuper klassz gyertyatartót vásároltam magamnak az Ikeában: https://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/70445673/, meg persze gyertyát is vettem hozzá: https://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/60191916/. Szóval bővelkedem gyújtogatnivalóban. Nagyon sok mindent vállaltam magamra az elmúlt két évben, s picit meg is sínylettem a dolgot, úgyhogy most eldöntöttem, mindent leadok magamról, s csak a pillanatnak élek. Egészségügyileg sem állok a magaslaton, úgyhogy kell egy kis immun-és belső rendszer erősítés, ez pedig megköveteli, hogy legalább hármat hátralépjek, és megtanuljak újra lazítani. Na de lássuk a receptet, úgyis az a legfontosabb.

 02b8aef8-a4a9-4b85-bf39-c224d1e2140b.jpeg

Hozzávalók:

  • 4 roppanós, szép, nagy alma (Jonagold, Gála, Idared, Starking, Egri piros, stb)
  • 1/2 teáskanál fahéj
  • 2 bögre víz
  • 1 bögre gluténmentes zabpehely
  • 1/2 teáskanál só
  • 1/4 bögre rizstejszín
  • 1/4 bögre kókuszvirág cukor (elhagyható)
  • 1/2 bögre pirított, aprított törökmogyoró

juharszirupos barnavaj:

  • 4 evőkanál kókuszmargarin (vagy laktózmentes vaj)
  • 4 evőkanál juharszirup

 Elkészítés:

  1. A sütőt 200 fokra melegítjük elő.
  2. Az almákat alaposan megmossuk, a kalapjukat levágjuk és kikaparjuk a belsejüket úgy, hogy tölthetőek legyenek, de megtartsák a formájukat sütés közben. (Tehát ne vájjuk ki a húsát a héjig, hagyjunk egy kis peremet is.) Állítsük sütőpapírral bélelt tepsire őket és a belsejüket szórjuk meg fahéjjal.
  3. Az alma kikapart húsát apírtsuk kis kockákra, mert ezt is a kásához keverjük majd.
  4. Vizet forralunk, beleöntjük a zabpelyhet, a felaprított alma darabokat, csipetnyi sóval szórjuk, és puhára, ragacsosra főzzük, épp úgy, mintha egy hagyományos zabkását készítenénk. Keverjük bele a rizstejszínt és a cukrot (én legutóbb kihagytam, mert elég édes a fahéjtól és a juhharos vajtól is). Alacsony hőfokon 6-8 perc.
  5. Ha elkészült levesszük a tűzről, félretesszük.
  6. A juharszirupos barnavajhoz, a vajat közepes hőfokon folyamatos keverés mellett addig hőkezeljük, míg barna, amolyan karamellszínt nem kap. Kb. 4-5 perc. Ekkor hozzákeverjük a juharszirupot, és levesszük a tűzről.
  7. Az előkészített almákat alaposan meglocsoljuk a juharos barnavajjal, de a szervírozáshoz is hagyunk belőle, tehát nem használjuk fel az egészet.
  8. Csurig töltjük a kis "labdákat" a zabkásával, a tetejüket mogyoróval szórjuk, majd 30-40 perc alatt készre sütjük.
  9. Azonnal tálaljuk, még melegen, és juharos vajjal locsoljuk. Ha nagyon habzsi-dőzsi van, akkor bizony egy-egy gombóc vanília fagylalt is dukál hozzá, vagy, ha igazán őszi ízekre vágyunk főzhetjük a zabkását víz helyett alma ciderben is. Így még intenzívebb ízeket kapunk. A kását kedvünk szerint gazdagíthatjuk aszalványokkal, magokkal, más gyümölcsökkel is.

Szeretném, ha egy interaktív közösséget építenénk. Ha érdeklődsz a mentes étkezés iránt, és van kedved ötleteket megosztani másokkal és Velem, kövesd az oldalam a Facebookon,  vagy Instagramon Choco&Tahini oldalàn.

a_fonya_s_ka_sa1-4.JPG

 

Krémes rooibos latte

65e217ed-215a-421e-a2dc-1d2f5e094ce9.jpegÉletvitelünket legtöbbször a szokásaink határozzák meg, melyek szorosan kötődnek a munkánkhoz, családunkhoz, szűkebb vagy tágabb értelemben vett környezetünkhöz. Fizikai, lelki közérzetünk kiemelkedő hatással van a mindennapjainkra. Testi- és lelki egészségünk a lehető legfontosabb, mégis erre figyelünk legkevésbé. Fizikai állapotunkat meghatározza, hogy rendszeresen végzünk -e valamilyen feltöltő mozgásformát, kellően egészségtudatosak vagyunk -e, rendszeresen járunk szűrővizsgálatokra, de a lelki folyamatokra sokszor kevés figyelmet fordítunk. Pedig kellene. Elcsépeltnek tűnik, mégis igaz, hogy a boldogságot nem a külső világban, hanem sokkal inkább a saját belsőnkben kell megtalálnunk, ám ez néha fáradtságos folyamat (kellő önismeret kell ugynais hozzá, na meg erő, hogy képesek legyünk magunkkal valóban szembe nézni). Világunk a tudatunkban zajló történések kivetülése, megfelelő hozzáállással, hatékony meditációs módszerekkel azonban el tudjuk érni a külsőségektől mentes boldog állapotot. Amíg csak dolgozunk ezért, igenis megengedhetjük magunknak, hogy apró  szokásokat vezessünk be a mindennapjainkba, melyek örömmel és boldogsággal töltenek el. Számomra a kávézás élménye pont egy ilyen pillanat, sokkal inkább magáért a "szertartásért", semmint a kávé íze végett. Mostanában elkezdtem különböző koffeinmentes megoldásokkal kísérlezetni, hogy az élmény is megmaradjon, de a kávéfogyasztás is csökkenjen. Ennek jegyében hoztam ezt a krémes rooibos latte receptet péntek reggelre. Rooibos teát mixeltem meleg zabtejjel, 1 evőkanàlnyi kókuszvajjal és 1 királydatolyával. Az ilyen jellegű herbál latték tökéletesek azoknak, akik nem isznak kávét, de vágynak mégis egy melengető habos finomságra egy őszi hajnalon. 

 

Hozzávalók:

  • 1 bögre rooibos tea
  • 1 bögre forró zabtej
  • 1 evőkanál kókuszvaj
  • 1 királydatolya

 

Elkészítés:

  1. Az összes hozzávalót egy belnderbe mérem, és habosra mixelem. Bögrébe töltöm, és ráérősen elkortyolom.

Szeretném, ha egy interaktív közösséget építenénk. Ha érdeklődsz a mentes étkezés iránt, és van kedved ötleteket megosztani másokkal és Velem, kövesd az oldalam a Facebookon,  vagy Instagramon Choco&Tahini oldalàn.

f387e446-422d-48fe-8b04-8a198d4e8438.jpeg

Kurkumás granola

55e867d4-dada-4128-a4fd-4b30dca66d62.jpeg

Granolát készíteni nem nagy ördöngősség, maximum az okozhat kisebb gondot, hogyan készítsük igazán ropogósra, de egy kis sütőben hűtéssel ez is könnyedén kivitelezhető. Sütési idő végén sütőajtó kinyit, granolás tepsi bent felejt, s ha az egész sütő jól kihűlt, a granola is ropogósra "dermed". A házi granolának több előnye is van, mindamellett, hogy töredékét fizetjük a bolti verziónak, többek között az is értékes szempont, hogy pontosan tudjuk mi kerül majd bele, és kis kreativitással egy alapreceptből számtalan variánst fejleszthetünk a fűszerezés és szezonális alapanyagok csereberéjével. Mivel közeledik a hűvös őszi idő, én egy kurkumás változatot készítettem Nektek. A kurkuma az Ayurvedikus táplálkozás meghatározó fűszere, és ha ismeritek a "Golden tea"  vagy "Golden milk" elnevezéssel illetett kurkumás, édes, krémes, meleg italt, biztosan tudjátok, hogy megfázás esetén kifejezetten ajánlott a fogyasztása, a kurkuma áldásos hatásai miatt. A gugliba beírva számtalan cikket, tippet és receptet találtok, úgyhogy ezzel nem is húznám az időt, mindenesetre én nagyon szeretem, szóval szívesen ajánlom. A garnola alapja zabpehely és magvak, kell hozzá némi zsíradék és kevés édesítő, a fűszerek és pluszban hozzáadott szárított gyümölcsök, kókuszpehely, csokidarabkák és szem-szájnak ingere már csak a turbózásra szolgál. A lenti mennyiség két nagyobb befőttesüvegnyinek felel meg, kamrába téve sokáig élvezhető. Reggelente csak lekapom a polcról, tálkába öntöm és kókuszjoghurttal, kására szórva, vagy csak szimplán növényi tejjel fogyasztom.

3ca5c72e-589c-4833-acfc-59c5d7a67b3b.jpeg

Hozzávalók:

  • 1 + 2/3 bögre gluténmentes zabpehely
  • 2/3 bögre pekándió
  • 1 bögre törökmogyoró
  • 1 bögre szeletelt, blansírozott mandula
  • ½ bögre aszalt sárgabarack
  • ½ bögre aszalt szilva
  • ½ bögre mazsola
  • 1 bögre tökmagtej készítésből maradt szűrlemény
  • 6 evőkanál kókuszolaj
  • 2 érett banán
  • 1/3 bögre juharszirup (vagy méz)
  • 1-2 evőkanál őrölt kurkuma (ízléstől függően)
  • ½ rúd vanília kikapart magjai
  • ¼ teáskanál őrölt kardamom

 

Elkészítés:

  1. A sütőt 200 Celsius fokra melegítjük elő.
  2. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral.
  3. Egy nagyobb tálba mérjük a száraz hozzávalókat, zabpelyhet, magokat, aszalványokat, tökmag szűrleményt; félretesszük.
  4. Egy konyhai robotgép aprító táljába öntjük a folyékony kókuszolajat, hozzáadjuk a banánokat, juharszirupot, és ízesítőket, majd pár perc alatt teljesen homogénre mixeljük.
  5. A száraz hozzávalókhoz öntjük, és alaposan elkeverjük.
  6. Az előzőleg sütőpapírral bélelt tepsire borítjuk, és egyenletesen szétterítjük.
  7. 20 perc alatt aranybarnára sütjük, félidőben átkeverve az alapot, hogy egyenletesen piruljon mindenhol. Ha elkészült, lekapcsoljuk a sütőt, és nyitott sütőajtónál hagyjuk kihűlni, így lesz a lehető legropogósabb.

Szeretném, ha egy interaktív közösséget építenénk. Ha érdeklődsz a mentes étkezés iránt, és van kedved ötleteket megosztani másokkal és Velem, kövesd az oldalam a Facebookon,  vagy Instagramon Choco&Tahini oldalàn.

 c6dd3210-9366-4dd8-90e2-70d060886508.jpeg

Kecskesajtos paradicsomos galette

 9a479ea7-7e30-477f-9a2f-f80f5a6592e2.jpeg

Ha van valami, amit imádok, az a kecskesajt. Igyekszem ugyan kellő körültekintéssel bánni vele, mert ugyanúgy rosszul reagálok rá, ha sokat fogyasztok belőle, mint a tehéntejből készült termékekre. Ennek köszönhetően csak havonta egyszer bűnözök vele, de akkor nagyon. Érdemes az embernek piacról beszerezni frissen az alapanyagokat ehhez az ételhez, mert egyszerűségét a friss alapanyagok nagyszerűsége ellensúlyozza, s a bolti seízű paradicsomokkal sosem érjük el ugyanazt az ízhatást, mint a napérlelte, lédús, a túlérés előtt húsában repedő kerti változatokkal. Szeretem a kertből tőről szedett paradicsom illatát, a melegséget, mellyel a nyári napsugarak perzselték, és a finom szemcsés homokot a felületén. Egészen más élmény az embernek kézbe venni, nekem mindig a gyermekkoromat idézi. Napjainkban ugyan már már senkinek nincs kedve kertet művelni, csak a trendi új tevékenységeknek élünk, online világban beszélgetünk a barátainkkal és hamis képeket vetítünk az életünkről a social medián keresztül. Ez lett a fő irányvonal. Én alig várom, hogy újra paradicsomot ültethessek egy saját kicsi kertben valahol, vagy, hogy egy fűszerekkel tömött dézsát gondozhassak. Paprika, paradicsom, pár tő uborka, bazsalikom, kakukkfű és friss rozmaring. Zsálya, boriskafű, és néhány tő dália, hogy a virágokról se feledkezzünk meg. Ezekkel biztosan megpróbálkozom. Ha majd egyszer kertecském lesz...

4a795a4c-ecf2-4f26-8a6e-47a44f349a72.jpeg

Hozzávalók:

  • 250 gr gluténmentes leveles tészta
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 450 gr koktélparadicsom
  • 2 fej fokhagyma
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • ¼ teáskanál só
  • ¼ teáskanál frissen őrölt bors
  • 6-8 levél friss bazsalikom
  • 150 gr  fűszeres krémes kecskesajt
  • 100 gr félkemény kecskesajt

 

Elkészítés:

  1. A sütőt 180 Celsius fokra melegítjük elő.
  2. A leveles tésztát előkészítjük, és kör alakra nyújtjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, és megkenjük a krémes kecskesajttal.
  3. Egy serpenyőben két evőkanálnyi olajat hevítünk, hozzáadjuk a koktélparadicsomokat, és 4-5 percig forgatjuk.
  4. Egy fakanál segítségével kinyomkodjuk a puha paradicsom húsát, 2 gerezd fokhagymát nyomunk bele, ízesítjük balzsamecettel, bazsalikommal, sóval, borssal, 3-4 perc alatt összeforraljuk.
  5. Az előkészített sajtkrémmel kent levelestészta alapra borítjuk, és a tészta közepén kör alakban elegyengetjük.
  6. A tészta széleit 2-3 cm-rel beljebb hajtjuk, galettet formázunk belőle.
  7. Tetejét reszelt félkemény kecskesajttal szórjuk, és 180 Celsius fokon 25 perc alatt készre sütjük.
  8. Tálaláskor friss bazsalikom levelekkel díszítjük.

Szeretném, ha egy interaktív közösséget építenénk. Ha érdeklődsz a mentes étkezés iránt, és van kedved ötleteket megosztani másokkal és Velem, kövesd az oldalam a Facebookon,  vagy Instagramon Choco&Tahini oldalàn.

 4132bc95-867d-4d38-b955-43dcb056355e.jpeg

Mentesen édesebb, avagy hogyan készítsünk datolya karamellt

5f6764d9-a189-4acf-96b2-4e72f3fcfd9e.jpeg

Karamellt számtalan módon készíthetünk egészségesebb változatban. Szoktam sósan, tahinivel, kókuszvirág cukorral, és előfordul, hogy mogyoróvajjal keverve, de mindenképpen hagyományos értelemben vett cukor alappal. Ha mégis természetesebb ízekre, és masszívabb állagra vágyom, akkor húzom elő ezt a receptet. Medjool (király-) datolyát vásárolok hozzá, mert sokkal szaftosabb, édesebb és puhább, mint a hagyományos boltokban kapható kiszárított változat. Az Aldiban ugyan lehet venni "Soft" névvel ellátott, az átlagnál jóval drágábban mért datolyát, amivel szintén kellemes állagot kapunk, de ha igazán finom végeredményt szeretnétek ragaszkodjatok a királydatolyához. Én a Bulkshopból szoktam rendelni, s A. hozza el nekem, hazafelé jövet a munkából útba ejti. Fahéjas pekándiós datolyakaramelles fátyolt rétegezek vele leggyakrabban, ami egy kelt tésztás kalácsféleség, de palacsintára, gofrira, vagy zabkásába kanalazva sem utolsó. Nagyon tömény, sokkal masszívabb ízvilág, mint a hagyományos változat, és nyilván a kalóriatartalma ennek sem alacsony, szóval azért önmagában, csak úgy heccből ne kanalazzátok, ugyanis percek alatt megdobja a vércukorszintet. Ha bűnözős nap van, akkor viszont simán húzzátok elő a hűtőből, zárható üvegbe töltve a fridzsiben akár két hétig is eláll. Az imént említett kalácsféleség receptjét is hozom hamarosan, ez csak egy kis felvezető.

26702964-91eb-4882-8d0c-b841ecf9d3e9.jpeg

Hozzávalók:

  • 2 bögre medjool datolya (királydatolya)
  • 2 bögre kókusztej (konzerv)
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 1/4 teáskanál tengeri só

Elkészítés:

  1. Ha a datolya nem eléggé puha, akkor forró vízbe áztatjuk körülbelül 3-4 óra hosszára, majd leszűrve, lecsepegtetve dolgozunk vele.
  2. Ha kellően érett, puha szemeket sikerül beszerezni, akkor közvetlen önthetjük a konyhai aprítóba.
  3. Hozzáadjuk a kókusztejet, vanília kivonatot és sót, majd teljesen egyneműre, krémesre mixeljük. 
  4. Zárható üvegcsékbe töltve, hűtőben akár két hétig is eláll.

 79a6d781-579d-48bc-abd3-7a5784da65bc.jpeg

Remélem, hogy tetszett a recept! Ha igen nyomj egy like-ot a Facebookon,  vagy Instagramon Choco&Tahini oldalàn.

 

3457aa1b-29be-414e-9393-93cd9b7df8f9.jpeg

1fa19ed8-7905-4de6-9d1c-cc2dd7c07788.jpeg

Kesutejes jegeskávé

cbdbfae0-22e2-4aa7-bef7-9ecf3f915aec.jpeg

A héten szabadságon vagyok, mégis úgy érzem szinte semmire nincs időm. Előfordul Veletek is, hogy a nagy elmaradásokat ilyenkor próbáljátok behozni? Hát én épp így vagyok vele. Annyi mindenre kellene figyelmet fordítani, és olyan sok dolgot vállaltam be egyszerre, hogy szinte levegő után kapkodva várom, hogy a listáim végére érjek. Tegnap délután azért elpattant a húr, s megálljt parancsoltam magamnak, mondván legalább egy lazulósabb délutánom legyen. Szóval fogtam magam, kikerestem a Kindle-n a kedvenc könyvemet, készítettem egy kesus jegeskávét és hanyatt vágtam magam az ágyon, hogy belemerüljek az édes kis semmittevés életérzésébe. Kesutejet rendszeres készítek, szeretem, mert lágy és krémes, ugyan zsírtartalma is magasabb, mint a kókusz- vagy zabtejnek. Mégis meglátásom szerint ezzel a legfinomabb a jeges forró csoki, és a kávé. A kávéról eleddig nagy erőkkel igyekeztem leszoktatni magam, mert állítólag emeli a stresszhormonok szintjét, s az amúgy sem lagymatag életemben nincs sok szükség plusz értékekre, de mostanában újra visszaszoktam, és meg kell hagyni imádom a reggeli rituálét. A hűvösebb hónapokban, mikor vissztér a tea szezon, majd újból megpróbálom elhagyni, de addig is előszeretettel fogyasztom. Ez a recept nagyon egyszerű, szimplán eszpresszót kell főznötök hozzá. 

Hozzávalók:

Kesutej:

  • 1 bögre sótlan kesu, pirított
  • 4 bögre tisztított / vagy forrás víz  
  • 1 evőkanàl vanília kivonat
  • 2 evőkanàl juharszirup (opcionális)
  • csipetnyi só 
  • csipetnyi fahéj (opcionális)

Jegeskávé:

  • 14 g szemes eszpresszó bab, őrölt
  • 70 ml víz
  • 500 ml kesutej
  • jégkocka
  • 4 csepp vanília kivonat

80be28b9-1f35-4a54-9718-92590cbde802.jpeg

Elkészítés:

  1. A kesut egy közepes méretű serpenyőben megpirítjuk közepes lángon, 4/5 perc alatt. Vigyázunk, hogy ne égessük meg, mert akkor keserű lesz a tej.
  2. A hozzávalókat egy jó erős teljesítményű aprìtò- / konyhai robotgép tàljàba, mérjük és pulzálva addig mixeljük, míg teljesen el nem vegyül.
  3. Egy sűrű szövésű, de jól áteresztőképességű textilen (pl. pelenka) átszűrjük, és zárható üvegbe töltjük.
  4. Hűtőben egy hétig is elàll, de a legfinomabb aznap vagy másnap fogyasztva.
  5. Az eszpresszót lefőzzük. (Aeropress a célszerűbb, de hagyományos verzióban is tökéletes)
  6. Két kávés poharat megtötünk csurig jégkockákkal, erre öntjük az eszpresszót, majd a kesutejet és a vaníliát. Ha szükséges édesíthetjük, de mivel a fenti recept szerinti kesutej eleve édes, így én nem javaslom, csak akkor ha féktelen cukorhiányban szenvedtek, ebben az esetben kókuszvirág cukrot javaslok a célra.

Remélem, hogy tetszett a recept! Ha igen nyomj egy like-ot a Facebookon,  vagy Instagramon Choco&Tahini oldalàn

91805922-6ee3-4152-afa9-adbf4f10f345.jpeg

15ba4ede-a37b-4fd9-8b80-ab1a495dd670.jpeg

9ae6628e-f05c-4a23-b61b-d6c96282ea24.jpeg

ca11a110-1bc7-4ac6-82d3-d78612444418.jpeg

süti beállítások módosítása